Vasárnap, 2017-11-19, 8:39 PMNyitólap | Regisztráció | Belépés

Belépés

Kategóriák

Keresés

Barátaink:

Statisztika


Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Élménybeszámolók, Cikkek
Kategóriák
Élménybeszámolók [9]
Nyitólap » Cikkek » Élménybeszámolók

"A gép forog, az alkotó pihen"
Történetünk akkor kezdődött, amikor a Sárkánykönnynek végre összegyűlt annyi zeneszáma, hogy érdemes legyen saját lemezt készítenie.
A szándék tehát adott volt, a számok mennyisége is elegendőnek bizonyult egy debütáló lemez elkészítéséhez. Ráadásul akkoriban ismertük meg Linnert Évit, aki hegedűjével segített volna (és segített is) a felvételek elkészítésében. Azonban egy nagyon fontos dolog hiányzott a képletből: az anyagiak... A zenekar nullás kasszájával ugyanis remény sem volt komoly stúdiózásba kezdeni, nemhogy lemezt is kiadjunk. Ekkor jött a mentőötlet: valaki ismeri valakinek a valakijét, akinek másfél milliós hangfelszerelése van, és nagyon profi módon tud stúdiófelvételeket készíteni. Kaptunk hát a lehetőségen, hiszen egy korábbi ügy miatt ingyen megkaptuk őt.
El is jött ő becsülettel (helyszín: Vikiék lakása, Jászberény), azzal azonban nem számoltunk, hogy mindehhez mikrofon is kellene (a másfél millióban, úgy látszik, ez nem volt benne). Biciklire fel, városon átvágtat, minden követ megmozgat, s lőn mikrofon. Ráadásul kettő! Örültünk is neki... de nem kellett volna előre. A mikrofonok a nap felénél kimerültek (elemes mikrofonról lévén szó). A felvételek készítése közben ráadásul előtört a srácból a DJ-ösztön, és még azon frissiben "megmixelte" a számainkat (gondolhatjátok, mit éreztünk, amikor nap végén megmutatta, mit alkotott például a Bordalból). Ráadásul az "olcsó húsnak híg a leve" itt is beigazolódott, mivel a felvételek minősége korántsem teljesítette a tőlünk elvárt követelményeket.
Felvételek készítése, második felvonás. Maci szobájában (szintén Jászberényben), az ő négyszáz forintos mikrofonjával próbálkoztunk újra. Készültek is felvételek, de ezek minősége sem volt a legjobb. Azonban - és ez először nagy meglepetést okozott számunkra - sokkal jobbak lettek, mint a korábban (a másfél milliós felszereléssel) készültek. A keverésekkel és effektekkel főleg. (Még így is mindenki jobban jár, ha nem mutogatjuk őket.) A felvételkészítést nehezítette, hogy az utcán elhaladó forgalom belehallatszott a felvételekbe, így egy-egy autó zöreje miatt folyton újra kellett venni valamit. Napközben még talán érthető is, de hogy valaki szombat este 11-kor hajtson el traktorral az ablak alatt...
A harmadik felvonásra elég sokáig kellett várni, méghozzá 2009 novemberéig, amikor is - az időközben teljessé vált csapattal - beneveztünk a szentesi Graffiti Klub tehetségkutató versenyére. Itt a Murphy Stúdió (Szentes) jóvoltából nyertünk 10 óra stúdióidőt, így végre valós közelségbe került egy saját lemez! A felvételeket 2010 februárjában készíttettük el (plusz 10 óra felhasználásával), valamint ki is kevertettük hallgatható minőségűre. Ez volt az első olyan felvétele a csapatnak, amelynek tényleg olyan hangzása volt, amilyenre a zenénknek szüksége van. Ekkor már kész volt a számok jelenlegi listája, ráadásul megfeszített munkával mind a tizenhat számot és az egyik verset is sikerült felvennünk. Üröm az örömben, hogy Druid kolléga sérülése miatt az ő szólamaira itt nem kerülhetett sor. A szólamok sávjait elkértem, hogy mi is használni tudjuk később.
Az ötödik színre 2010 májusáig kellett várni, amikor is Druid végre mozdítható állapotba került (igaz, csak korlátozottan). Lejött hát Szegedre, ahol énekesnőnk édesapja, Páli Tibor segítségével a maradék szólamokat is felvettük. Ez is eltartott két napig, miközben még egy rögtönzött koncertre is futotta a Hídivásáron.
Hosszú szünet következett ezután, mely számunkra várakozással, Páli úr számára kemény munkával telt. Ez alatt történt ugyanis a felvételek masterelése. Őszre lett kész a második verzió, mely már albumon is megjelentethető minőségű volt. Még egy nem csekély dolog hátramaradt: a Sárkánykönny énekében néhány versszakot érdemesebb volt újravenni. Erre végül 2011 január elején került sor. A felvételek véglegesítése, a madárdal és az éjszakai mix számokhoz keverése (Pirkadat előtt és Éjközép után) is ekkor volt esedékes.
Az utolsó simítások után 2011. január 14-én mentünk el bejegyeztetni a felvételeket az Artisjushoz. Ezzel immár jogilag is lehetővé vált, hogy kiadjuk a lemezt. Mivel szerzői kiadásban gondolkoztunk már a folyamat elejétől, ezért már csak a sokszorosító megkeresése, valamint a borító véglegesítése maradt (meg a kiadás regisztrálása az Artisjusnál).
A lemez kiadása lightscribe lemezeken történt, magára a korongra csak a logónk került. Minimalista koncepció, de a lemezre magára nem is kell több. A borítón helyet kapott a lemez készítésében közreműködő zenészek neve, a köszönetlista, valamint egy krónika, mely a lemez cselekményét hivatott bemutatni. Ez utóbbi fogalmazója Páli Attila volt, akinek ez úton is külön köszönetet szeretnénk mondani. Sajnos az albumra nem került rá a neve, ezért elnézést kérünk (már le volt adva a grafikus számára a szöveg). A borítót február 9-én adtuk le végül a nyomdába, ahol aznap végeztek is vele. A borítók tokba helyezését Kalányos Jani és Takács Anita végezték, a lemezek írását és tesztelését jómagam. Minden példányt a kiírása után leteszteltünk.

Köszönjük minden támogatónknak, segítőnknek, egykori és mostani tagunknak az album megszületését:
Józsa Istvánnak (alias Druid, Jászberény), aki összehozta annak idején a Sárkánykönnyet, és nem egy számunk szerzője;
Szarvas Zsoltnak (Jászberény), aki nem egy dalszövegünk írója;
Tóth Szabolcsnak (Jászberény), korábbi gitárosunknak, aki ugyan már nem vett részt a felvételek készítésében, de a csapat elindulásában hatalmas löketet adott;
Szikszai Viktóriának (Jászberény), aki hosszú ideig énekesnőnk volt, és akinél először próbálhattuk meg a felvételek elkészítését;
Velkei Alexandrának (Jászberény), aki megmutatta, milyen az, ha hivatásos énekesnőnk van (jó);
Belluska Jánosnak (Jászberény), korábbi gitárosunknak, aki az első felvételeknél segédkezett (a Hírnök sem született volna meg nélküle);
Linnert Évának (Szeged), hegedűsünknek, aki ekkoriban lépett be a csapatba, és akinek a hatására nagyon sokat fejlődtünk;
Valakinek a valakijének (tényleg nem tudom a nevét, Jászberény), aki megmutatta, hogyan NE csináljuk;
Lukácsi Rolandnak (alias Maci, Jászberény), dobosunknak, akinél másodjára próbálkoztunk;
Kalányos Jánosnak (Őcsény), gitárosunknak, aki meglátta a tehetségkutatóban rejlő lehetőségeket;
Páli Évának (Szeged), énekesnőnknek, aki nem sokkal a tehetségkutató előtt csatlakozott, és akit azonnal a mélyvízbe dobtunk;
Mészáros Murphy Gábornak (Szentes), aki által lehetőségünk nyílt a felvételek elkészítésére;
Dr. Páli Tibornak (Szeged), aki a hiányzó sávok felvételét, valamint a felvételek masterelését végezte;
Molnár Eszternek (Nagykáta), fuvolásunknak, aki a borítót tervezte;
Páli Attilának (Szeged), aki a krónikát szövegezte;
Szórád Jánosnak (Jászberény), énekes-gitárosnak, aki a folyamatot próbálta koordinálni;
...és végül, de nem utolsó sorban a Sárkánykönny Dalnok Társulat valamennyi eddigi rajongójának, hallgatójának, akik lelket öntöttek a csapatba a nehezebb időkben, és akik reményeink szerint a lehető legnagyobb örömmel fogják hallgatni ezeket a felvételeket.

Az első album után egy még jobb, második albumot is szeretnénk készíteni - természetesen idővel. Először ennek a fáradalmait győzzük kiheverni...

Kategória: Élménybeszámolók | Hozzáadta: endemon4402 (2011-01-20)
Megtekintések száma: 155 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]
Copyright MyCorp © 2017 | Ingyenes honlap létrehozása с uCoz